Ezen pályázat kettős segítséget nyújt a mikrovállalkozások számára. Megteremti a lehetőségét annak, hogy igen csekély, 10%-os önerővel, egyszerűsített eljárással, egyablakos rendszerben igényelhessenek vissza nem térítendő támogatást, ugyanakkor e mellé a piacinál jóval kedvezőbb feltételeket kínáló mikrohitelt is biztosít. Így a fejlesztés szinte teljes mértékben állami forrásból valósul meg. A mikrovállalkozások fejlesztése érdekében eszközbeszerzésre, infrastrukturális és ingatlan-beruházásra, valamint információs technológia-fejlesztésre lehet támogatást igényelni. A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel együttes biztosítása révén segítse a mikrovállalkozásokat, hogy kis lépéssel fejlesszék a vállalkozásukat technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül. A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és saját forrásból tevődik össze, amelyek összesen meghatározzák a Pályázati Projektértéket. Jelen pályázati kiírás alapján kizárólag abban az esetben hozható pozitív pályázati döntés, amennyiben a pályázó mind a vissza nem térítendő támogatás, mind pedig a visszatérítendő támogatás (hitel) megszerzésére jogosultságot szerez.
Mikrovállalkozások fejlesztése

Letölthető anyagok:
Pályázat száma:
GOP-2011-2.1.1/M
KMOP-2011-1.2.1/M