Zöldgazdaság-fejlesztési Program

A geotermikus energia alkalmazható hő- vagy villamos energia termelésére, illetve ezek együttes, kapcsolt előállítására, így az ilyen projektek megvalósulása a megújuló források szélesebb körű alkalmazását és nagyobb részarányát biztosíthatja, hozzájárulva a stratégiai célkitűzések teljesítéséhez, jól szolgálva ezzel az energetikai és a környezeti fenntarthatóságot. Jelen kiírás célja a közepes és nagy teljesítményű geotermikus energiahasznosítást célzó projektek megvalósításának elősegítése, elsősorban a döntéselőkészítési, engedélyeztetési folyamatok, és a kutatófúrások támogatásával.

Magyarország energiakitettsége ellen sokat tehetünk. Az Új Széchenyi Terv e pályázatának általános célja a környezetünket kevésbé terhelő, megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, a megújuló energiaforrásokon alapuló hő- és villamos energia szerepének növelése, és ezen keresztül a széndioxid-kibocsátás csökkentése. Kiemelt célkitűzés a környezeti szempontok érvényesítése a gazdasági fejlődésben. Ennek egyik feltétele a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználása, a társadalom és a környezet harmonikus viszonyának kialakítása.

A konstrukció célja a megújuló energiaforrás-felhasználáson alapuló, a megvalósítás helyszínének tekinthető környezetben térségfejlesztő hatású mintaprojektek megvalósításának és kommunikációjának támogatása, előkészítésének és megvalósításának szakmai segítése, továbbá finanszírozása (vissza nem térítendő formában).

Magyarország a felhasznált energia több mint 75%-át importálja. Az Új Széchenyi Terv keretében kisebb közösségek, vállalkozások, önkormányzatok, civil szervezetek is változtathatnak a helyzeten. A kisebb bekerülési költségű (1- 50 millió forint támogatásban részesülő), elsősorban az épületek energia-felhasználásához kapcsolódó, a megújuló energiaforrás-hasznosító technológiákat magukban foglaló projektek gyorsan juthatnak támogatáshoz. Lehetőség nyílik például napkollektorok, napelemek, biomasszakazánok, hőszivattyúk telepítésére is.

Hazánk és Európa versenyképessége függ a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségek kiaknázásától. A nemzeti összefogás kormánya az Európai Unióval összhangban hangsúlyt helyez a megújuló energiák termelésére. Célunk a fosszilis és nukleáris energiaforrásokhoz képest kisebb környezeti terheléssel járó, megújuló energia alapú energiatermelés elterjesztése, az ezen alapuló villamos energia szerepének növelése. A pályázat támogatja a földgázhálózatba táplálható biometán-termelést is.

Magyarországon az energiafelhasználás mintegy 40%-a az épületekben történik. Ha ezeket jól szigeteljük, és megújuló energiaforrásokat használunk, gyermekeink, unokáink nemzedékeinek energiabiztonságát is megteremtjük.

A konstrukció célja a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztése információs eszközök (szemléletformálás, tájékoztatás, képzés stb.) segítségével. Így cél a fogyasztók környezettudatosságának, környezetkultúrájának és környezet-etikájának fejlesztése, főleg a mindennapi élet területén (táplálkozás, háztartás, munkahely, közlekedés és szabadidő), a fenntarthatóbb választási lehetőségekről szóló információs kampányokkal, közösségi együttműködések megvalósításával.

Tartalom átvétel